• Biztosított útról, pályáról való letérésnél a csoport minden tagja kapcsolja be és akassza a nyakába a rádiófrekvenciás jeladó-kereső készüléket („PIEPS-et”). Mindenki tudatában kell legyen annak, hogy a korábbiaktól eltérő terepszakaszra érkezett. Télen egyedül soha se menjünk az ellenőrzött utakat elhagyó túrára.Az összes készüléket állítsuk adásra az egész túra idejére.
• Lavinaveszélyes helyen a síoktató vagy túravezető távolságtartást vagy egyenkénti áthaladást rendelhet el. A térköz növelésének célja, hogy egyszerre a csoportnak csak egy tagja tartózkodjon lavinaveszélyes területen.
• Helyes térkihasználás – útvonal választás. A hegyhátakat, gerinceket, domborulatokat, használjuk ki, kerüljük a vályúkat, mélyedéseket. A harántolásokat, lejtőkeresztezést általában kerüljük, próbáljuk a laposodásokon, vagy a lejtő fölső 2/3–ánál áthaladni, ha mégis rákényszerülünk és semmiképpen ne a lejtő lábánál keresztezzünk.
• Gyülekezőhelyek teljesen lavinabiztosak legyenek: ormok, hegyfokok, sík terepek, gerincek.
• Lavinaveszélyes helyen síelve vagy túrázva mindig legyünk készen, mit kell tennünk, menekülési utakon is gondolkodhatunk, sose érjen meglepetésként a lavina lezúdulása.
• Oldjuk a bokaszalagot, a hátizsák övét, és bújjunk ki a síbot csuklószíjából is.
• A ruházatunkat zárjuk.

Lavinaveszélyben

Ha társaságban vagyunk, kiáltsunk, ha észleljük, hogy alattunk a hóréteg megindul, vagy ha belekerülünk egy lavinába. Társaink figyelmét felhívjuk ezzel, és pontosabban meg tudják figyelni, hogy hol kerültünk lavinába, hol látnak utoljára. Nagy segítség számukra a keresési terület meghatározásában. Ha van esély rá, hogy kicsússzunk a lavinából, meg kell próbálnunk, ha nincs esélyünk rá, egy pillanat alatt meg kell szabadulnunk mindentől, ami hátráltat, hátizsáktól, sítől. A síbot segítségével próbálhatunk menekülni, vagy szabaduljunk meg attól is. Minden eszközzel próbáljunk meg a lavina felszínén maradni, és a lavina széle felé küzdjük magunkat (leugrásokkal, gurulásokkal, úszó mozdulatokkal stb.). Amikor a hótömeg sodrába kerülünk, ökölbeszorított kezünket húzzuk az arcunk elé (ez levegőt biztosít), kuporodjunk össze, amennyire lehet (összekuporodva valószínűbb, hogy a hótömegben magasabban maradunk, nem húz le az omlás az aljára). Minden fölösleges eszköz (sí, hátizsák) horgonyként az omlás aljára húzhat. Az omlás érezhető megállása előtt tegyünk egy utolsó gyors kijutási kísérletet. Vegyünk mély levegőt! Ez később biztosíthatja a mellkas szabad mozgását.

Ha megállapodott az omlás, állapítsuk meg helyzetünket, merre van fel – és le. A kicsurgó folyadék (nyál) megadja az irányt. Ha nem vagyunk mélyen betemetve, megpróbálhatjuk kimenteni magunkat, de ha nem sikerül, fölöslegesen ne fogyasszuk energiánkat és oxigénünket, hanem nyugodtan várjunk. A hó alatt sok féle hangot jól hallunk (lépéseket, beszélgetést), de minket csak nagyon-nagyon közelről hallhatnak meg!

Ha módunk van rá, a levegővételhez szükséges üreget bővítsünk az arcunk előtt, sőt ennek felületét próbáljuk rendszeresen kaparni, mert az üreg falára csapódott pára jégréteget alkotva elzárhatja a levegőutánpótlás lehetőségét.