A Vezúv vulkáni aktivitása 300 000 évvel ezelőtt kezdődött el. Ekkor kezdett kialakulni a Somma –Vezúv együttes, mely két építményből áll: a Monte Sommából és az annál régebbi Vezúvból.

A Monte Somma felgyülemlett lávafolyamokból és az alacsony energiájú kitörések piroklasztikus anyagából épül fel. Az építmény felső része, amely elérhette a 2000 méteres magasságot, egy pliniuszi-típusú kitörés során omolhatott össze, úgy 18 ezer évvel ezelőtt. Ezután egy kaldera alakult ki, amelynek az alakja folyamatosan változott a kitörések folyamán. A jelenlegi Vezúv (Monte Cinere) a Monte Somma kalderájából nőtt ki.

I.sz.79. előtt a Somma–Vezúv együttesnek négy nagy energiájú, explóziója volt, amit néhány száz éves pihenés követett, illetve voltak jóval kisebb energiájú, úgynevezett szubpliniuszi kitörések is, melyek után szintén néhány évszázad nyugodt időszak következett. 79. után a Vezúvon gyakran követték egymást a kitörések (kitöréses, kiömléses és vegyes típusúak) és a nyugodt periódusok. Némely ilyen időszak elég hosszú volt és ezeket olyan heves kitörések követték, mint például a 472-es szubpliniuszi-típusú. A legutolsó ilyen jellegű kitörés 1631-ben következett be, amelyet egy háromszáz éves nyugalmi időszak követett.

1631. és 1944. között a Vezúvot gyakori kitörések jellemezték, amelyek nem voltak nagy energiájúak, de gyakran elég látványosak. Az utolsó kitörés 1944. márciusában volt, azóta a vulkán nyugodt.

A Vezúv kitöréseinek történetét a krónikákból és történelmi emlékekből ismerhetjük meg. Illetve a különböző kitörések különböző összetételű anyagai azt mutatják, hogy az intenzív aktivitású periódusokban olyan szakaszok váltogatták egymást, amikor a magmacsatorna nyitva, illetve amikor zárva volt. A nyugalmi időszakot megszakította egy-egy kitöréses periódus, és minél hosszabb volt a nyugodt időszak, annál erőteljesebb volt a kitörés. Az explózió néha nyitva hagyta a magmacsatornát és ekkor olyan időszak következett, amikor gyakori, kis energiájú kitörések következtek be.

Az aktivitás utolsó fázisa három évszázadig tartott és az 1944-es kitöréssel ért véget. Ezzel kezdődött el az a nyugodt korszak, amelynek lehetetlen megjósolni a hosszát. Ezalatt az idő alatt a vulkán csak fumarola tevékenységet mutat a kráter belsejében, ugyanakkor néhány kisebb földrengés észlelhető. A kitörések történetének tanulmányozása után azt a következtetést kell levonnunk, hogy a vulkán nem aludt ki és valószínűleg előbb-utóbb egy új, erős kitörésnek lehetünk tanúi.

A 79-es kitörés

A kitörés 79. augusztus 24-én kezdődött el, körülbelül dél körül. Az első fázist erős robbanásos kitörések jellemezték. Ezután a fázis után egészen másnap reggelig olyan explózióknak lehettek tanúi az ott élők, amelyek főleg gázból, habkőből és hamuból álltak és 3000 méter magasra lövelltek. A fenyő alakú kitörési oszlopot a szél délkeleti irányba fújta. Távolabb a földre hullott és Pompeit és Oplontit 2-3 méter vastagon beborította a habkő. A kitörési oszlop részben összeomlott és ez piroklasztikus folyamot hozott létre, amely a vulkán lejtőin hömpölygött le. Késő éjszaka a kitörés aktivitása csökkent.

Augusztus 25-én kora reggel egy sorozat nagyon erős fretomagmatikus kitörés piroklasztikus folyamot hozott létre, amely hurrikán sebességével száguldott le a vulkán lejtőin és körülbelül 15 km-es körzetben beborította a tájat és rengeteg embert elpusztított, köztük Pompei lakóit is. Később a kitörés erőssége csökkent, majd estére teljes egészében megállt és egy hatalmas területen csak hamut és habkövet hagyott maga mögött. A kitörést kiadós eső követte, amely elindította a lerakott anyagot és sűrű iszapfolyam indult le a Vezúv lejtőin, végig a völgyekbe és beborította az egész vidéket. Ez a lahar 30 m-es vastagságban temette be Herkulaneum városát.

Az 1631-es kitörés

Az 1631-es kitörés volt a második évezredben a Vezúv történetének legkegyetlenebb és legrombolóbb kitörése. Egy hosszú nyugodt periódus után, amely majdnem ötszáz évig tartott, a vulkán újból életre kelt, legalább 500 km2-es területet tett tönkre és hatezer ember halálát okozta.

A kitörés december 16-án reggel hétkor kezdődött, amikor egy körülbelül 15 km magas kitörési oszlop jött létre és ebből a Vezúv keleti oldalára hamu és habkő kezdett hullani. December 17-én reggel 10-kor a központi kráterből piroklasztikus folyam (ártufa) indult el. Ez a gázfelhő, amely magmadarabokat is tartalmazott, a vulkán nyugati és déli oldalán leáramlott és mindent elpusztított, ami az útjába került. 16-ról 17-re virradó éjszaka, majd 17-én délután kiadós eső következett, amely elindította a hamut és sárfolyamot hozott létre. A sár a Vezúv oldalán és lejtőin folyt le.

A kitörésnek ez a fázisa három napig tartott és az egész népesség körében pánikot keltett. Nápoly utcáin az emberek nyilvánosan megvallották bűneiket, bűnbánatot tartottak, Szent Januáriusz vérével és szobrával tartottak körmeneteket. A védőszentjük közbenjárását kérték, mivel a vulkánkitörést bűneikért járó büntetésnek gondolták.

Monterrey hercege, aki az év januárjától Nápoly alkirálya volt, hajókat küldött a Torre del Grecohoz és a Torre Annunziatahoz, hogy összegyűjtse a túlélőket. Néhány hónap múlva, amikor még mindig az események hatása alatt állt, egy táblát rakatott ki Portici-nél, hogy figyelmeztesse az utókort a hegy természetére, és hogy emlékeztesse őket, milyen jelekből ismerhető fel egy vulkánkitörés.

Az 1944-es kitörés

1944. március 18-án, a szövetségesek megszállása alatt kezdődött el a Vezúv utolsó kitörése. Ez lezárt egy aktív periódust, amely 1914-ben kezdődött, és amely során a központi kráterben néhány kisebb kitörés következett be. Ezekben az években a vulkán által termelt láva 720 méter szélesen és 600 méter mélyen betöltötte a krátert, amely a korábbi, 1906-os kitörésnél nyerte el akkori formáját. A vulkáni salakból kis kúp emelkedett a kráterben.

Az 1944-es kitörés krónikája

Március 13-17.

A kis vulkáni salakkúp leomlott és a földmozgások egyre intenzívebbé váltak. Egy új vulkáni salakkúp jött létre, amely azonnal össze is omlott.

Március 18.

Délután kezdődött el a kitörés, vulkáni salak kiáramlásával. Délután fél ötkor lávafolyás indult a központi kráter északi feléből és fél 11-re elérte a Valle dell’ Infernot. Körülbelül ugyanekkor egy másik lávafolyam is elindult a kráter déli részén. Este 11-kor már a kráter nyugati oldalán is lávafolyás volt észlehető, ez a folyás elérte a felvonót és tönkretette a síneket.

Március 19.

11-kor a láva végigfolyt a Fossa della Vetrana-n.

Március 20.

Délutántól egészen éjjelig új lávafolyamok indultak el a kráter északi részéről. A kitöréses aktivitást földrengések kísérték, amelyek a nap közepéig egyre erősödtek.

Március 21.

A déli folyam körülbelül 300 méteres tengerszint feletti magasságban megállt. Éjjel az északi folyam elérte San Sebastianot és Massa di Somma-t, majd kettéágazott és Cercola irányába indult. San Sebastianot és Massa di Somma-t evakuálni kellett és az ott élő 10 ezer lakost Portici-be szállították. Körülbelül ötkor látványos lávaszökőkutak kezdtek kialakulni, ebből az utolsó öt óra hosszan tartott és elérte az ezer méteres magasságot. A szél magasba emelte a hamut és a lávadarabokat, majd a vulkán délkeleti oldalán rakta le őket Angri-tól Pagani-ig terjedő területen. A legkisebb darabok délkeleti irányban még 200 km-re is eljutottak. Több mint egy kilós habkő esett Poggiomarino falura, amely a krátertől 11 km-re fekszik. A Nagy-Kúp oldalán forró habkő gyűlt össze és olyan lavinákat okozott, amelyek elérték a Nagy-Kúp alját. A földmozgások folytatódtak, amelyek akkor voltak a legerősebbek, amikor a lávaszökőkút lövellt.

Március 22.

Délután egy óra körül a kitörés elérte a csúcspontját. Hamu és gázoszlop emelkedett 6 km magasba. Az oszlop tetejét a szél délkelet felé fújta, így habkő és hamu hullott a Vezúv délkeleti lejtőire. Az oszlop helyenként leomlott és ez kis piroklasztikus folyamokat hozott létre, amely a kúp oldalain folytak le. Ekkor erős földmozgás volt érzékelhető és ezalatt a kráter fokozatosan kiszélesedett.

Március 23.

A magmacsatornába beáramló víz sorozatos kitöréseket okozott és több földrengést is észleltek. A kitörések hamuoszlopot hoztak létre, amelyet a szél délkeleti irányba fújt és ismét kis ártufák hömpölyögtek le a kúp oldalain.

Március 29.

A kitörés véget ért. A csúcsrégió teljesen átalakult és létrejött az az új nagy kráter-beszakadás, amely most is látható. Az 1944-es kitörés több tucat ember halálát okozta, mivel tetők szakadtak be. Súlyos károkat okozott a San Sebastiano és Massa di Somma falvakban is.